A DEMIN rendezvényekről

MIÉRT TARJUK FONTOSNAK A DEMIN RENDEZVÉNYEKET?

Mottók:

                    Minőség a vezetésben

 

”... tudomásunk szerint minden sikeres minőségi forradalom a felső menedzsment részvételével történt, egyetlen kivételt sem ismerünk."(Dr. J. M. Juran)

 

Minőség a gyakorlatban

Nem az a kérdés, hogy lehet a napi munka mellett minőségbiztosítással is foglalkozni, hanem az, hogyan lehet magas színvonalú és jó minőségű ellátást megvalósítani, hiszen a kettő egymást feltételezi, egymástól elválaszthatatlanok.
 
Az egészségügyi ellátás során a minőségre való törekvés kulcsfontosságú, hiszen annak szerves részét képezi, ahogyan azt a Miniszteri Bizottság R (97) 17 számú ajánlása is megfogalmazta: “A minőség az egészségügyi ellátás lényegi és nélkülözhetetlen összetevője, és a mennyiségi és költség mutatók mellett minden egészségügyi ellátó tevékenység normális jellemzője.

Bár a "minőség" kifejezést egyre gyakrabban használják Magyarországon is az egészségügyben, főleg az „1997. évi CLIV. Törvény az egészségügyről” megjelenése óta, de sokszor megfelelő értelmezés és tartalom nélkül.  Ráadásul az utóbbi években a minőség fogalma az egészségügyi vezetők és dolgozók számára gyakran megkopott szólammá vált, valós értékéből sokat vesztett.

Az elmúlt időszakban Magyarországon az egészségügyi közkiadások csökkenése következett be. Mivel az egészségügyi közkiadások előreláthatólag az elkövetkező években sem növelhetők, különösen fontos kérdés, hogy ebben a helyzetben milyen módszerekkel lehet kezelni azt a gazdasági és társadalmi kihívást, hogy a csökkenő  egészségügyi finanszírozás és orvos létszám mellett Magyarország lakosságának egészségi állapotában ne következzen be romlás, illetve ezen stratégián belül milyen szerep jut a minőségszemléletnek és a minőségmenedzsment különböző módszereinek?

A minőségirányítás egyre nagyobb sikereket ért el a nem egészségügyi szektorokban, erősítve a szervezetek versenyképességét, hatékony működését.

A minőségirányítás vagy minőségmenedzsment (quality management, QM) alatt az általános irányítási (vezetési) funkció mindazon tevékenységei értendők, amelyek meghatározzák a minőségpolitikát, a minőségre vonatkozó célkitűzéseket, a felelősségi köröket. Azokat olyan eszközökkel valósítja meg, mint a minőségtervezés, a minőségszabályozás, a minőségbiztosítás és a minőségfejlesztés a minőségirányításon belül.

A minőségbiztosítás ugyanakkor hazánkban gyakran a vezetési tevékenységektől és gyakorlati egészségügyi munkától elkülönülve, csak formálisan, a minőségügyi rendszerek működtetésére korlátozódik. Mind a vezetők, mind a gyakorló egészségügyi dolgozók a minőségügyet felesleges tehernek érzik.

A minőségszemlélet és az annak szerves részét képező preventív (pro-aktív) tevékenység sem vált a mindennapi munka szerves részévé. A minőségszemlélet hiánya azért jelent gondot, mert a legmodernebb egészségügyi technológiák is csak akkor biztosítják az egészségügyi ellátás megfelelő eredményét  a gyakorlatban, ha szakszerű alkalmazásuk társul a minőség iránti elkötelezettséggel, és a minőség alapelvei integrálódnak az egészségügyi szolgáltatás struktúrájába, folyamataiba.

A gyakorlatban sajnos még nem valósult meg a Donabedian által megfogalmazott elvárás: “A minőség az egészségügyi ellátás olyan tulajdonsága, amely a betegek egészségének maximalizálására törekszik, miután mérlegelte a várható előnyöket és kockázatokat, amelyek az egészségügyi ellátás során várhatóak.”


DEMIN rendezvényekkel, amely jelenleg Magyarországon az egyedüli akkreditált egészségügyi minőségügyi továbbképzés is, olyan fórumot teremtettünk, amelynek küldetése annak a szemléletnek a terjesztése, hogy sem a vezetés, sem az egészségügyi ellátás gyakorlatát nem lehet és nem is szabad elválasztani a minőségügyi tevékenységektől, hiszen minőségszemlélet nélkül egyik sem valósítható meg eredményesen és hatékonyan.

 


KORÁBBI DEMIN RENDEZVÉNYEK

DEMIN I. (2001. június 7-8.) Elmélettől a gyakorlatig az egészségügyi minőségbiztosításban és - fejlesztésben.

DEMIN II. (2002. június 9-10.) ISO-tól a klinikai auditig.

DEMIN III. (2003. május 15-16.) Hatékonyság az egészségügyi ellátásban.

DEMIN IV. (2004. április 29-30.) Az egészségügyi minőségbiztosítás helyzete az Európai Unióhoz történő csatlakozás előtt.

DEMIN V. (2005. május 19-20.) Együtt az egészségügyi ellátás minőségének fejlesztéséért.

DEMIN VI. (2006. május 11-12.) Hol tart ma a minőségfejlesztés az egészségügyben?

DEMIN VII. (2007. május 17-18.) Változások az egészségügyben. A minőség szempontjai 1.

DEMIN VIII. (2008. május 29-30.) Változások az egészségügyben. A minőség szempontjai 2.

DEMIN IX. (2009. május 21-22.) "Hogyan tovább minőségügy?" Az együtt gondolkozás konferenciája az egészségügyi minőségfejlesztés lehetőségeiről és módjairól 2009-ben.

DEMIN X. (2010. május 20-21.) Szervezeti hatékonyság fejlesztése az egészségügyben. Javaslatok az egészségügyi minőségfejlesztés stratégiájának kialakítására az érdekeltek bevonásával.

DEMIN XI. (2011. június 2-3.) Az egészségügyi ellátás, a szociális ellátás és az egészségipar minőségi helyzetének aktuális kérdései.

DEMIN XII. (2012. május 31-június 1.) Minőség a vezetésben, minőség a gyakorlatban. I.

DEMIN XIII. (2013. május 29-31.) Minőség a vezetésben, minőség a gyakorlatban. II.

DEMIN XIV. (2014. május 21-23.) Minőség a vezetésben, minőség a gyakorlatban. III.

DEMIN XV. ( 2015. május 27-29.) Minőség a vezetésben, minőség a gyakorlatban. IV.

Hozzászólások

Nincs hozzászólás...

Hozzászólás előtt be kell jelentkezni:
BELÉPÉS
Pro-Qaly

Legfrissebb hozzászólások